Több ezer családi interjú alapján amerikai kutatók a következőket állapították meg:
A boldog és harmonikus családoknak hét „titka” van:
1. A családtagok tudatosan fejlesztik társas készségeiket, nem bíznak mindent a szeretetre.
2. A házaspár jó kapcsolata alapozza meg az alaphangot a család többi tagja számára is.
3. A szülők vállalják a családban a vezető szerepet.
4. A családtagok megőrzik saját személyiségüket, és mégis a családhoz tartozónak érzik magukat.
5. A szülők képesek hatékonyan közvetíteni értékrendjüket gyermekeik számára, értékeik a szülők magatartásában, a család életvitelében is kifejeződnek.
6. A család képes alkalmazkodni a változó körülményekhez.
7. A családtagok együtt tudnak működni a problémák megoldásában és közös céljaik elérése érdekében.
Nem utolsósorban azért tetszik nekem ez a felmérés, mert az első (azaz legfontosabb) helyre a családi készségfejlesztést helyezik - ez az, amivel civilben foglalkozom. A készségfejlesztés óvodában még divat, általános iskolában már háttérbe szorul, középiskolában szinte csak elméleti anyag van már. A gyermekneveléshez viszont komoly készségekre van szükség: jó kommunikációra, problémamegoldásra, konfliktuskezelésre, stresszkezelésre, időgazdálkodásra, ... a sor hosszan folytatható. Ezekez a készségeket rendszerint iskolákban nem tanítják, szerencsés esetben munkahelyi tréningeken előjönnek, de ez mindenképpen elenyésző számú ahhoz képest, hogy hány embernek lenne szüksége a fenti készségekre, akár munkában, de főleg a magánéletben. Jelenleg a házasságok több, mint fele válással végződik, és ez a tendencia nő, Amerikában ez az arány 66% feletti. Ha viszont a párok jól tudnának kommunikálni (félreértések, veszekedések elkerülése), konfliktusokat megoldani (eltérő igények, vélemények, értékek kezelése), problémákat megoldani (a problémák gyakran növekedésnek indulnak, ha nem kezelik azokat), stresszt kezelni (ami a mindennapi élet egyre inkább szerves velejárója), stb., akkor a válások nagy részére már nem is lenne szükség.
