Napjainkban nagy divat a gyermekek minél koraibb fejlesztése. Egyre több helyen indítanak készségfejlesztő fodlalkozásokat újszülötteknek, 3-4 hónaposaknak. De vajon van-e értelme nyelvet tanítani 3 hónapos kortól? Vagy zenés készségfejlesztő foglalkozásokat tartani 4 hónaposaknak? És vajon tényleg ezzel teszünk legjobbat a gyereknek?

A jószándékot nem kétlem, az igyekezet is dicséretes. Sőt, azt gondolom, hogy mindenképpen van haszna is. A zenehallgatás (rendszerint Mozartot emlegetik ilyenkor) bizonyítottan fejleszti a gyermek intelligenciáját. És azt is gondolom, hogy a korai nyelvtanulás is hasznos, legalábbis a kiejtés szempontjából. De szükségem lenne véleményekre arról, hogy az ilyen képzéseken részt vevők mit gondolnak.
 
Ne elhanyagolható szempont ugyanis a fejlődés oka és mibenléte. A 4 hónapos gyermek akkor is rendkívül látványosan fejlődik pár hónap alatt, ha nem járnak készségfejlesztó foglalkozásokra. Nem nagyon tudok komoly kutatási eredményekről abban a tekintetben, hogy jobban fejlődnének a korábban módszeresen képzett gyerekek.

A másik szempont pedig az elvárások hatása, melyet Pygmalion hatásnak is szoktak nevezni. Ha a gyerekről mindenki azt gondolja, hogy okos, akkor a gyerek magáévá teheti ezt az énképet, és ehhez képest fog viselkedni. Azaz nagyjából így gondolkodik: én okos vagyok, meg tudom csinálni, megpróbálom újra. Ha viszont a környezete lenéző, hiszen még kicsi és buta, ez a viszonyulás is önbeteljesítő jóslattá válhat - a gyerek nem kezdeményez, hiszen úgysem sikerülne. Én ennek jóval jelentősebb szerepet tulajdonítok, mint a korai készségfejlesztésnek, ugyanakkor valószínűleg elég szoros korreláció is van a kettő között. Az ok egyszerű - a gyereket azért viszem készségfejlesztésre, mert bízom benne, hogy fejlődik, okosabb-ügyesbb lesz. Mivel a fejlődés mindenképpen bekövetkezik, a sikerélmény megerősítő hatású lehet, és így hozzájárulhat egy pozitív, sikeres, jó önbizalmú énkép kialakulásához. És ekkor már szinte mindegy, hogy sakkot, zenét, vagy nyelvet tanítanak a gyereknek.