Szülőképzés blog

Napjainkban nagy divat a gyermekek minél koraibb fejlesztése. Egyre több helyen indítanak készségfejlesztő fodlalkozásokat újszülötteknek, 3-4 hónaposaknak. De vajon van-e értelme nyelvet tanítani 3 hónapos kortól? Vagy zenés készségfejlesztő foglalkozásokat tartani 4 hónaposaknak? És vajon tényleg ezzel teszünk legjobbat a gyereknek?

A jószándékot nem kétlem, az igyekezet is dicséretes. Sőt, azt gondolom, hogy mindenképpen van haszna is. A zenehallgatás (rendszerint Mozartot emlegetik ilyenkor) bizonyítottan fejleszti a gyermek intelligenciáját. És azt is gondolom, hogy a korai nyelvtanulás is hasznos, legalábbis a kiejtés szempontjából. De szükségem lenne véleményekre arról, hogy az ilyen képzéseken részt vevők mit gondolnak.
 
Ne elhanyagolható szempont ugyanis a fejlődés oka és mibenléte. A 4 hónapos gyermek akkor is rendkívül látványosan fejlődik pár hónap alatt, ha nem járnak készségfejlesztó foglalkozásokra. Nem nagyon tudok komoly kutatási eredményekről abban a tekintetben, hogy jobban fejlődnének a korábban módszeresen képzett gyerekek.

A másik szempont pedig az elvárások hatása, melyet Pygmalion hatásnak is szoktak nevezni. Ha a gyerekről mindenki azt gondolja, hogy okos, akkor a gyerek magáévá teheti ezt az énképet, és ehhez képest fog viselkedni. Azaz nagyjából így gondolkodik: én okos vagyok, meg tudom csinálni, megpróbálom újra. Ha viszont a környezete lenéző, hiszen még kicsi és buta, ez a viszonyulás is önbeteljesítő jóslattá válhat - a gyerek nem kezdeményez, hiszen úgysem sikerülne. Én ennek jóval jelentősebb szerepet tulajdonítok, mint a korai készségfejlesztésnek, ugyanakkor valószínűleg elég szoros korreláció is van a kettő között. Az ok egyszerű - a gyereket azért viszem készségfejlesztésre, mert bízom benne, hogy fejlődik, okosabb-ügyesbb lesz. Mivel a fejlődés mindenképpen bekövetkezik, a sikerélmény megerősítő hatású lehet, és így hozzájárulhat egy pozitív, sikeres, jó önbizalmú énkép kialakulásához. És ekkor már szinte mindegy, hogy sakkot, zenét, vagy nyelvet tanítanak a gyereknek.

Az időgazdálkodásra azért van szükség, mert úgy érezzük, nem jut idő mindenre. Világunkban az idő a legértékesebb erőforrásunk.
A rossz hír, hogy helyes időgazdálkodással sem jut idő mindenre. A jó az, hogy a helyesebb arányokat el lehet érni.

Az időgazdálkodás két fő csapásirányból áll: 1. a teendők csökkentése; 2. az elvégzésük hatékonyságának javítása.

1. A teendők csökkentése: biztos, hogy mindent el kell végezned? Érdemes leírni egy listára, hogy mit szeretnél elvégezni, és csoportosítani sürgősség és fontosság tekintetében. A sürgős, fontos feladatokkal kell kezdeni. Utána a nem sürgős fontosakkal folytatni. A nem fontos kategóriákat pedig egyszerűen ki kell hagyni, ez kész nyereség. Tehát a prospektusok olvasatása, tévézés, hosszas pletyózás, stb. kihagyható.
Ráadásul a fontos feladatokat nem biztos, hogy nekünk kell elvégezni. A család többi tagját is be lehet vonni, kettős haszonnal: önmagunk tehermentesítése mellett a gyerekek (vagy a párod) felelősségérzetének növeléséhez is nagyban hozzájárul, ha kiveszi a részét a család munkáiból.

2. Itt fő szempont az írásbeli tervezés. Ha az adott feladatot nekünk kell elvégezni, írjuk le egy listára, és keressünk neki időtartamot - nem egy időpontot, hanem időtartamot, pl.ma 14-16 óráig. Ebben az időben ez legyen a fő feladat. Ne tervezz egy napra az időd 50 %-ánál többre, mert úgyis lesznek váratlan dolgok.
Gyakran lehet egyszerre több feladatot végezni - vasalás közben beszélgetés, tévézés, gyerekkel játék közben pakolás, autóvezetés közben nyelvtanulás, stb.
Amit teszel, tedd gyorsan, nyugodtan és hatékonyan. Az elért sikerekért meg jutalmazd meg magad néha.

+ Fontos szempont - majd később írok róla egy postot - hogy kerüljön be a fontos feladatok közé a pároddal kettesben töltött intim idő. És legyen önmagadra is időd. meg a gyermekeidre is, amikor csak rájuk figyelsz, külön mindegyikre. Ha ezeket kihagyod, megsínylik a kapcsolataid.

Az időgazdálkodás ugyanúgy tanulható készség, mint a kommunikáció, viszont viszonylag szabályozottabb, így talán könnyebben elsajátítható. Viszont mindenképpen csak gyakorlással lehet javítani a helyzeten.

A sokféle időgazdálkodáshoz kapcsolódó könyv közül kiemelném Cinzia Sasso - Susanna Zucchelli: Csak egy órácskát kérek! c. könyvét, mely nem nagyon jó, de két nő írta saját női szerepéből, és talán ez illik ide leginkább.

Két fiam van, az egyik 3 éves, a másik 1. Mindketten imádják Thomas, a gőzmozdony és barátai meséit. Van belőlük nagykönyv, kiskönyv, foglalkoztató, matricás album, dvd, és persze kézzelfogható figurák, melyekkel meglehetősen sokat is játszunk. A történetek kedvesek, meseszerűek, jellemzően nem feltétlenül teljesen logikusak, de egy 2-3 éveseknek szóló animációs filmtől ezt nem is várom el. A történeteket eredetileg egy anglikán lelkész írta saját fiainak, és érdekes módon szinte mindegyik részben valamilyen kommunikációs probléma játssza a főszerepet. Nem hallják, egymást, nem figyelnek oda, félreértik egymást, dicsekszenek, irigyek, megharagszanak egymásra. A végén pedig gyakran az apafigura, a Kövér Ellenőr tesz rendet, aki jóságos, és mindig igaza van. Anyafigura viszont nincs, hm, elgondolkodtató.

A gyerekeknek meglehetősen szigorúan korlátozzuk a napi tévézési lehetőséget, 10-20 percet engedélyezünk naponta. Úgy gondolo, hogy ennyit még fel tudnak dolgozni, elméletem szerint a betöltött életkor*10 perc tévézés engedhető meg maximum naponta a gyerekeknek. A tévé ugyanis amellet, hogy információ és szórakozásforrás, butít. Túl sok ingert ad egyszerre, és nem hagy időt a feldolgozásra. Emiatt a feldolgozás feladatát is átveszi a nézőtől, így szájbarágó lesz - gondolj bele, a Columbo film nézésénél akkor is megtudsz mindent, ha nem gondolkodsz közben azon, hogy rájöjj a részletekre.
Mivel így a tévézés kikapcsolja a gondolkodást, arra tanít, hogy tévézve könnyen elérhető szórakoztató időtöltéshez juthatsz. Ezalatt nincs mozgás, nincs igazi információfeldolgozás, sérülhet a realitásérzék, és leáll a gondolkodás - komoly ár ez egy kis szórakozásért.
Külön vicces, hogy odaraknak a műsorokhoz mindenféle korhatárjelző karikákat, mely szerint az adott műsor 12 (18, stb) éven aluliaknak csak szülői felügyelettel ajánlott. Ennek elvileg az lenne a szándéka, hogy a gyerekben filmnézés közben felgyülemlő feszültségeket, kérdéseket fel tudják dolgozni a nagykorúval (szülővel). Gyakorlatilag viszont ez marhaság, senki sem fog filmnézés közben a gyerek lelkivilágával foglalkozni, utána meg pláne.
Amerikában mire felnő egy gyermek, a tévében kb. 18 000 gyilkosságot lát.

Ezért szeretem Thomas és barátait. Egyszer úgy volt, hogy Gordont a roncstelepre viszik, de kiderült, hogy szerencsére mégse. Ez is elég feszültség egy kétévesnek.

Több ezer családi interjú alapján amerikai kutatók a következőket állapították meg:

A boldog és harmonikus családoknak hét „titka” van:

 

1.      A családtagok tudatosan fejlesztik társas készségeiket, nem bíznak mindent a szeretetre.

2.      A házaspár jó kapcsolata alapozza meg az alaphangot a család többi tagja számára is.

3.      A szülők vállalják a családban a vezető szerepet.

4.      A családtagok megőrzik saját személyiségüket, és mégis a családhoz tartozónak érzik magukat.

5.      A szülők képesek hatékonyan közvetíteni értékrendjüket gyermekeik számára, értékeik a szülők magatartásában, a család életvitelében is kifejeződnek.

6.      A család képes alkalmazkodni a változó körülményekhez.

7.      A családtagok együtt tudnak működni a problémák megoldásában és közös céljaik elérése érdekében.

Nem utolsósorban azért tetszik nekem ez a felmérés, mert az első (azaz legfontosabb) helyre a családi készségfejlesztést helyezik - ez az, amivel civilben foglalkozom. A készségfejlesztés óvodában még divat, általános iskolában már háttérbe szorul, középiskolában szinte csak elméleti anyag van már. A gyermekneveléshez viszont komoly készségekre van szükség: jó kommunikációra, problémamegoldásra, konfliktuskezelésre, stresszkezelésre, időgazdálkodásra, ... a sor hosszan folytatható. Ezekez a készségeket rendszerint iskolákban nem tanítják, szerencsés esetben munkahelyi tréningeken előjönnek, de ez mindenképpen elenyésző számú ahhoz képest, hogy hány embernek lenne szüksége a fenti készségekre, akár munkában, de főleg a magánéletben. Jelenleg a házasságok több, mint fele válással végződik, és ez a tendencia nő, Amerikában ez az arány 66% feletti. Ha viszont a párok jól tudnának kommunikálni (félreértések, veszekedések elkerülése), konfliktusokat megoldani (eltérő igények, vélemények, értékek kezelése), problémákat megoldani (a problémák gyakran növekedésnek indulnak, ha nem kezelik azokat), stresszt kezelni (ami a mindennapi élet egyre inkább szerves velejárója), stb., akkor a válások nagy részére már nem is lenne szükség.

E poston belül szeretnék lehetőséget adni arra, hogy megírjátok, miről olvasnátok szivesen. Azonban kicsit korlátoznám a lehetőségeket. Lehetnek gyerek (nevelés, fejlődés, lélektan, viselkedés), párkapcsolat, család, készségfejlesztés, pszichológia, kommunikáció, szülőképzés tréning területekbe illő témák.

Köszi

"Szülőnek lenni nagy felelősség, és érteni kell hozzá. Furcsa, hogy sem iskolával, sem tantárggyal nem gondoltak az eljövendő apukákra és anyukákra. Ha az ember autót akar vezetni, köteles tanfolyamra járni és vizsgázni. Szinte minden tevékenység gyakorlásához, sőt minden hülyeséghez megfelelő papírt követelnek az embertől. Csak a gyermeknevelésben vagyunk kizárólaga gyerekkori tapasztalatainkra utalva. És előfordul, hogy ez a tapasztalat nem a legjobb."

                                                                                  Jirí Menzel

Furcsa idézet ez. Nem azért, mert nem értek egyet vele, sőt. Inkább azért furcsa, mert ugyanez, ugyanilyen gondolatmenettel nagyon sok embernek eszébe jut. Többek között nekem is, meg volt, ahol egy előadáson a polgármester egy hasonlóval köszöntött, vagy sima beszélgetésekben mondtak nekem nagyon hasonlókat.
Jogilag nem kell vizsgát tenni gyermeknevelésből. Ám elmondhatjuk-e felelősségteljesen, hogy amit teszünk, jól tesszük? Én persze igyekszem, gyermekeim a referenciák egyben a munkámra, de tudom, hogy vannak hibáim a gyermeknevelés területén is, és nagyon valószínű, hogy olyanok is vannak, melyekről nem tudok. Így válik a gyermeknevelés kérdése komoly önismereti kérdéssé, melynek tétje a saját kiegyensúlyozottságomon túl a gyermekeimé is.

Sziasztok!

Mint sokan mások, én is úgy döntöttem, hogy blogot indítok. Ez a blog a munkámhoz, a szülők képzéséhez (www.szulokepzes.hu) kapcsolódik. Így a céljai közé tartoznak:
 - felmérni a szülők kérdéseit, érdelkődési körét, problémáit
 - lehetőség szerint ezekre megnyugtató, összefoglaló választ adni
 - néhány témába vágó irodalom rövid ismertetése
 - egy aktív közösség létrehozása a kommentelőkkel
 - és persze önkifejezés, meg ilyesmik.

Igyekszem nyugodt, higgadt stílusban írni, és reagálni a felmerült kérdésekre.

És akkor az önkifejezés rész:

Mivel ez az első blogom, fogalmam sincs, hogyan kellene sikeressé tenni. Minden tanácsra vevő vagyok. Szükségem van a megerősítésre, arra, hogy tudjam, olvastok, és érdekel titeket ez a cucc. A kommentek száma erős motivációt jelent számomra...